Amennyiben egy nem mindennapi szállást választanátok, próbáljátok ki a Kadosa Jurtát, ahol garantáltan emlékezetes marad a kikapcsolódás.
A jurta különlegességét az osztatlan, nagy légtér, a természettől el nem választó, könnyű épületszerkezete és a kupolán lévő kerek nyílás (tündök) adják, amelyen át éjjel akár a csillagos eget is fürkészhetjük. Barna Zsanettel, a jurtaszállás megálmodójával beszélgettünk.
Kiknek ajánlanád a jurtaszállást és milyen visszajelzések érkeznek a vendégeitektől?
- Pároknak, családoknak és kisebb baráti társaságoknak ajánljuk ezt a kényelmes, a mai komfortérzetnek is megfelelő szálláshelyet, ami azonban mégis felidéz bennünk valamit az őseink idejéből. Legelső vendégeink nevezték úgy, hogy "csodasátor". Megütötte a fülemet, mert már korábban is hallottam a jurta mágiájáról, hogy azt, aki belép, valami furcsa, ám mégis harmonikus-egyensúlyérzés járja át. Vendégeink is arról számoltak be, hogy a 3 hónapos kisgyermek mindkét éjszakát végigaludta. Talán ez nem is véletlen, ugyanis a jurta, nem sátor. Bár a csodasátor kifejezés akár már majdnem meg is állná a helyét, nekem legalábbis nagyon tetszik, de a jurta egy otthon. Egy ősi hajlék, ahol az alsó, anyagi világ egyesül a felső, égi világgal, megalkotva ezáltal a tökéletes egységet. Ez a tiszta harmónia járja át a jurtát. Ezt érezhetjük, amikor belépünk.
- Bár jurtaszállásunk alapvetően a mai komfortnak felel meg, kialakítása során figyelembe vettük az ősi felépítését. Belépve jobb oldalra helyeztük el a konyharészt pl., ami a hagyományosnál is ott jelenik meg, a női oldalon. Célunk pontosan az volt, hogy egy igazi kis otthont teremtsünk vendégeink számára. A telek lejtős elhelyezkedése okán a fürdőszoba a jurta alatt áll, ahova egy belső lépcsőn keresztül juthatunk le magából a jurtából, azonban kültéri bejárata is van. Így ha éppen a kertben tartózkodnak, akkor is kényelmesen megközelíthető a mosdó.
Kicsit mesélnél a szállás környezetéről?
- Jurtánk közvetlenül az erdő mellett helyezkedik el, a Dunakanyar kis ékszerdobozában, Esztergom-Búbánatvölgyben. Ez tovább erősíti az ember és természet között fennálló kapcsolatot, melyet vendégeink itt teljes mértékben átélhetnek. A környék számos kirándulási, túra vagy akár horgászási lehetőséget is magában rejt, sőt a Pilis és a Visegrádi-hegység csodás tájait is könnyen megközelíthetjük innen. A nyári melegben pedig a szabadtéri strandok vizei nyújtanak hűsítő enyhülést a közeli Palatinus-tó vagy a Duna partján, a Pilismaróti-öbölben
Amennyiben szeretnétek megtapasztalni Ti is ezt a csodálatos élményt, nézzétek meg a még szabadon foglalható időpontjainkat. Szeretettel vár benneteket a Kadosa jurtaszállás.